A 2002 januárjában megjelent Medal of Honor: Allied Assault jelentette az azóta legendás sorozat debütálását a személyi számítógépeken. A második világháborús FPS akkoriban még a Quake III: Arena motorjára épült, sikere pedig elsöprő volt - nem is csoda, hogy két expanzió is érkezett hozzá. A Pacific Assault című második rész is szép sikereket tudhat magáénak, és most, 2007 őszén megérkezett a harmadik epizód is, Airborne címmel - és természetesen mindenben megfelel a várakozásoknak.
A történet természetesen itt is a második világháborúban játszódik, egészen pontosan az európai hadszíntéren. A vállalkozó kedvű játékos Boyd Travers közlegény szerepét öltheti magára, ki a 82-es ejtőernyős hadosztály tagja. Mindegyik küldetésünket ugrással leszünk kénytelenek kezdeni, mégpedig egy csinos C-47-es szállítóteréből. Mivel Travers urat gyakorlatilag bárhova elkormányozhatjuk zuhanás közben, magától értetődik, hogy a játékmenet egyáltalán nem lineáris - minden egyes küldetés rengeteg feladatból tevődik össze, melyeket legtöbbször tetszőleges sorrendben hajthatunk végre. Érdemes elsajátítani a megfelelő landolás technikáját, értékes időt nyerhetünk vele - ez főleg akkor fontos, ha nem sikerült a biztonságos, zöld füsttel megjelölt zónában földet érnünk, és minél előbb fedezéket kell keresnünk.
Természetesen ismét számos, történelemkönyvekből is ismert csatában vehetünk részt. Első missziónk Szicíliába visz el bennünket, de megfordulunk majd a holland Nijmegen városában is, sőt, Görögország sem maradhat ki a buliból. A legismerősebb minden bizonnyal a normandiai bevetés lesz, mely a partraszállás előestéjén történt meg - jellemző a játék kidolgozottságára, hogy a levegőből tisztán kivehetőek a Utah beach-en éppen hadban álló partraszálló egységek, kik pár órával korábban indultak, mint Omaha beach-i társaik.
A játékmenetben túlzottan sok újítást nem lehet felfedezni, természetesen maradt a meglehetősen irreális fél-Rambó módszer. Bajtársaink ugyan tüzelnek, és elvonják az ellenség figyelmét, de a piszkos munka legnagyobb része ránk hárul - jól jelzi ezt, hogy egy küldetést sem úszunk meg 120-130 lepuffantott náci nélkül. A játék sajátságos fegyver-fejlesztési rendszert is felvonultat, melynek hála különböző kütyüket szerelhetünk éppen megkedvelt fegyverünkre. Rendszabályozó eszközönként három ilyen fejlesztés szerezhető meg - olyan mókás dolgokról van itt szó, mint például a puskára tehető gránátvető, vagy a Thompsonra applikálható dobtár. Ezen cuccokat ki kell érdemelnünk, ennek legkönnyebb módja, ha ugyanazon fegyverrel hatalmas mennyiségű nácit teszünk el láb alól, lehetőleg minél kisebb időintervallumon belül. A sérülési modell egészen sajátos: Travers alapból négy egységnyi "életerővel" rendelkezik, melyet természetesen a beszedett találatok drámai módon csökkentenek. Ha egy egység elveszett, azt már csak elsősegély-csomag használatával szerezhetjük vissza, ha azonban még maradt a negyedben egy kevés, pár másodperc a fedezék alatt elég ahhoz, hogy visszanyerjük vitalitásunkat.
A Medal of Honor: Airborne az Unreal Engine 3-at használja a vizuális megjelenítésre, és teszi mindezt igen kellemes hatásfokkal. A szereplők remekül festenek, a robbanások gyönyörűek, nem is beszélve a füst effektjéről - a helyszínek kidolgozása pedig csakúgy, mint az eddigi MoH-játékokban, briliáns.
Az Electronic Arts új második világháborús FPS-e tehát nem akar több lenni, mint ami valójában: egy pörgős akciójáték, mely a történelmi alapokon kívül gyakorlatilag minden realizmust nélkülöz, szigorúan a szórakoztatás kedvéért. A grafika tetszetős, a gépigény tűrhető, a játékmenet néhol kellemesen nehéz, de soha nem lehetetlen vagy túl könnyű - ideális őszi kikapcsolódás minden virtuális légidesszantos számára.
