HCGAMER : CIKK
 
A játéktörténelem legmegragadóbb figurái 2. feature

Minden játéknak van egy főhőse. Sokszor még neve sincs, vagy teljesen közömbös számunkra, és csak egy a lényeg: Mihamarabb toljuk végig a sztorit az adott emberkével. Viszont van, amikor olyan érdekes figura kerül birtokunkba, hogy éveken keresztül, sőt soha sem felejtjük el. [ Első rész ]

Djúk. Ez a fickó igen gyorsan belopta magát az emberek szívébe. Először az Apogee gondozásában találkozhatunk vele, amikor is sok sárga pixel jelezte nekünk a platformjátékban, hogy egy szőke csoda főhősünk. Aztán Mr. Duke Nukem átlépett a háromdimenziós világba, ahol egy igen magával ragadó személyiséget kölcsönöztek neki a 3D Realms-nél. A figura kapott egy kemény hangú szinkronszínészt, aki a játék első pillanataiban meg is mondta az idegeneknek, hogy igen csúnyán fognak járni.
Duke megérkezett
Duke megérkezett
Így is történt, ugyanis Duke iszonyatos mészárlást rendezett Amerikában és az űrben is. Közben biliárdozott néha, sztriptíz bárokat látogatott meg, és mozizott. Sikerült mindig beszólnia valamit, amin felháborodtunk, vagy azonnal a szívünkbe zártuk (a záróbeszédet már meg sem említem). Igen leleményes csávó volt. Ha kellett saját hologramját küldte akcióba, hogy megetesse a népet, vagy úgy végezte ki ellenfelét, hogy kirúgta a szemét a fejéből - egyébként gól lett.
Természetesen megcsodálhattuk Duke-ot már többször élőben is.Általában a szokásos atlétás szerelésben jelentkezett, iszonyatos bicepszekkel és még nagyobb fegyverekkel. Természetesen nem maradhatott el az oldaláról a két szép néni sem, akik szintén fegyvereket markolásztak.
És most mi van Duke-kal? Semmi. Készül legújabb játékára, a Duke Nukem Foreverre. A főnökei rendesek voltak, mert hagytak neki egy pár éves felkészülési időt, hogy biztos jól menjen neki a biznisz. Így hát az emberünk gyúr, és beszélget a tükörrel, hogy biztosan jól sikerüljön az ő, és új játéka bemutatkozása. És miközben edzi magát, sorra jelennek meg a különböző cuccok, melyeket
Oldskool Duke
Oldskool Duke
az ő neve fémjelez: Duke Nukem Soundtrack, pályák, fegyverek, független kiegészítők, akciófigurák, valamint esett szó egy filmről is.
És hogyan is sikerült pontosan Duke Nukemnek a betörés a számítógépes világba? Mi elmondjuk nektek...A szőke fickó először 1991-ben tűnt fel az Apogee-nak köszönhetően, a Duke Nukum nevű játékban.Igen jól hallottátok, Nukum. A cég azért választotta ezt a nevet, mert úgy tudták a Nukem már le van védve egy japán cégnél (hol máshol...). De a dolog tisztázódott 1993-ra, mikor is kijött a Duke Nukem II, amely már jóval több színt tartalmazott elődjénél. 1996 volt az áttörés kedvenc hősünk számára. Akkor robbantott ugyanis a 3D Realms a Duke Nukem 3D-vel, de innentől szerintem már ti is ismeritek a sztorit. Azóta rengeteg sok kiegészítő jelent meg (Duke!Zone, Duke Xtreme, Nuclear Winter, stb.), valamint próbálták a Shadow Warriort is propagálni Duke segítségével az East meets West nevű játékcsomagban. Bepróbálkozott a konzoloknál is Mr. Nukem az elmúlt években, de ezt még sorolni is hosszú lenne...

 


/3