HCGAMER : rpg : Baldur's Gate II : LEÍRÁS
 
Baldur's Gate II: Shadows of Amn

Végre elérkezett a Baldur's Gate: Shadows of Amn ideje is. Elég sokat kellett rá várnunk, de az eddig tapasztaltak alapján bízvást mondhatom, hogy megérte. No, de ne vágjunk a dolgok elébe, menjünk csak szépen sorjában. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy ez az írás NEM a BG2 végigjátszása, sőt ennek még csak a közelében sincs. Csupán egy átfogó képet szeretnék nyújtani mindazoknak, akik már érdeklődve várják a játékot, vagy már olyan sokat hallották az első részt dícsérni, hogy kíváncsiak a folytatásra.

"A lélek. Nem lehet sem megtörni, sem elrabolni.Egy kétségbeesésben vergődő áldozat talán nem így hiszi és biztos, hogy az áldozat "gazdája" is szeretné, ha nem így lenne. De a valóságban a lélek megmarad, néha talán eltemetődik, de nem vész el teljesen.
A test erejét nem lehet elválasztani az elme józanságától és a szív érzéseitől. Mindez egységet alkot, ebből áll össze az egész személy. A lélek pedig ennek a háromnak - a testnek, az elmének és a szívnek - a hramóniájában leledzik.
De kudarcuk állandó és elkerülhetetlen. Ebben hinnem kell. Ha a lélek zsarátnoka kihuny, akkor csak a halál marad, és egy zsarnok sem akar hullákkal teli birodalmat.
De ez a láng szívós, leigázhatatlan és örök. Biztosan lesznek mindig olyanok, akikben megmarad, a zsarnok legnagyobb bosszúságára.
Hol volt hát akkor apám, Zaknafein, amikor szándékosan az életemre tört? Hol voltam én akkor, amikor a vadász, amivé lettem, elvakította a szívemet, és sokszor tudatos akaratom ellenében vezette kardomat?
Most már tudom, hogy mindketten ott voltunk egész idő alatt, eltemetve, de nem holtan.
Lélek. A Birodalom minden nyelvén, a felszínen csakúgy, mint Mélysötétben, mindehol és mindenkor, ennek a szónak ereje és tartása van. Ez a hős ereje, az anya gyengédsége, a szegények pajzsa. Nem lehet megtörni, és nem lehet elrabolni.
Ebben kell hinnem."
- Drizzt Do'Urden

Történet:

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Mi volt az első részben? Ezt talán ne itt meséljem el, mivel AZT végig kell játszani :) Tehát ne azért játszunk a második résszel, mert szebb, jobb nagyobb, hanem mert ez a FOLYTATÁS. Ha pedig nem ismerjük az előzményeket, akkor ugyebár a folytatásnak sincs nagyon értelme. Visszatérve a történetre: Bezárva találjuk magunkat, valamint Jaheira-t és Minsc-et egy börtönszerű teremben, s hogy még kellemetlenebb legyen a dolog egy elég erőteljesnek látszó varázsló sem hagy békét. Persze nem sokáig maradunk ott, mert ugye akkor a játék egész kis területen játszódna :)) természetesen jön Imoen, aki időközben kitanulta a varázslás tudományát is és segít megszökni. A többiektől megtudhatjuk, hogy volt csapatunk maradék tagjai nem nagyon élték túl a kalandot, így hát maradunk négyen, hogy kimeneküljünk és kiderítsük, hogy mi is történik itten...
Ennyit bevezetőnek. Ezek a dolgok a játék első öt percében kiderülnek, szóval semmiről sem maradtok le :))

Karakterek:

A legutolsó Bioware/Black Isle produkciótól, az Icewind Dale-től eltérően itt csupán egyetlen karaktert kell generálnunk. Ez tulajdonképpen a BG hagyományokat követi. Természetesen nem szükséges a generálás abban az esetben, ha még megvan a "régi" karakterünk az első részből, ekkor ugyanis simán át lehet importálni kedvencünket. Itt további két lehetőség adódik aszerint, hogy az alap, avagy a Tales of the Sword Coast kiegészítőben edződött karakterről van szó. Ugyanis ennek megfelelően lesz karakterünk 7., vagy 8. szintű kezdéskor. Fontos még megemlíteni, hogy a birtokolt tárgyak nagy része átkerül a második részbe, azonban vannak bizonyos megkötések, szóval ne lepődjetek meg, ha egy-egy erősebb, vagy speciális cucc eltűnik.

A karakterek generálása a szokásosnak mondható, azzal a kivétellel, hogy immáron nem csak kasztot, hanem alkasztot is lehet választani, melyek száma kasztonként három (kivételek a mágusok). Ezek bevezetése nagyon nagy húzásnak tűnik, mivel a játék újrajátszhatósága nagyban megnőtt. Természetesen karakter importáláskor is kell specializálódnunk.

Új kasztokat is találunk, mégpedig a barbár, a monk és a sorcerer személyében, melyek tulajdonképpen a hamarosan debütáló D&D 3. kiadásból áthozott karaktertípusok. Ezek szintén frissítik a játékot és főleg ezen karakterek tulajdonságai ösztönözhetnek arra, hogy vadi új hőssel kezdjünk neki a gonosz/jó irtásának.

Új fajt is találunk a játékban, ez pedig nem más, mint a fél-ork. Valószínűleg a készítők is olvasták a Skandar Graun sorozatot és most ezzel szeretnének kedveskedni a magyar rajongóknak :))

A következőkben tekintsük át az egyes karakterosztályok, illetve alosztályok tulajdonságait. Itt elsősorban a már ismert és pl. a BG1-ben megszokott tulajdonságoktól eltérő képességeket tárgyaljuk, hiszen, akkor újra meg kellene írnom az AD&D könyvek mind a tizeniksz részét. Ez pedig egyáltalán nem áll szándékomban :)) Az alap tulajdonságokhoz képest pozitív változásokat az Előnyök, míg az adott alkaszt használatakor kapott megkötéseket a Hátrányok rész tartalmazza. Gyakran kezdődik úgy egy tulajdonság, hogy ...minden x. szinten kap ...., ekkor a karakter 1. szinten is rendelkezik 1db ilyen képességgel és ehhez jön hozzá x. szinten a következő, majd 2x-en a következő :)

Baldur's Gate II: BarbárBarbarian:A barbárok kitünő fegyverforgatók. Bár nem olyan fegyelmezettek és képzettek, mint a harcosok, a barbárok képesek elemi erővel a harcba vetni magukat. Ilyenkor nem éreznek fájadalmat, csak a cél lebeg a szemük előtt: megölni, ledarálni, földbe döngölni az ellenfelet.
Előnyös tulajdonságok:

  • gyorsabban (+2 pont) mozog, mint egy normál karakter
  • immunis a hátbatámadásra (backstab)
  • minden 4. szinten kap +1 Rage tulajdonságot, ilyenkor +4 Str-t és +4 Con-t kap 5 fordulóra, azonban 2-vel nő az AC értéke
  • lvl 11: kap 10% rezisztanciát fegyverek ellen, ami 5%-kal nő minden 4 szinten ezután
  • D12-vel nő a HP-je
    Hátrányos tulajdonságok:
  • nem viselhet teljes lemezpáncélt (full plate mail) és lemezpáncélt (plate mail)
  • nem specializálódhat az alap specializálódáson kívül
    Aki szereti a nyers erőt és az erőteljes közelharcot, az minden bizonnyal ezt a karaktert választja. Ha ezt teszitek, akkor érdemes a fél-ork fajt választani hozzá, hiszen erre a fajra a max. 19-es Str és Con jellemző. Tehát kicsi barbárunk nagyon sok HP-t kap és akkorákat üt, hogy öröm nézni :)

    Bard:A bárdok ereje kedvességükben és elbűvölő dalaikban rejlik. Ezzel és magas intelligenciájukkal a Birodalmak egész területén elboldogulnak még a legnehezebb feladatokkal is. Eredendő érzékük van a közönség szórakoztatására, zenés darabok előadására, hősi tettek megéneklésére. Amerre járnak, mindenből tanulnak egy kicsit, így tudásuk szerteágazó.

    Blade:
    Képzett harcosok, képességeiket az ellenfél elrettentésre használják fel. Küzdőstílusuk egyedi és szívesen eljátszadoznak ellenfelükkel, mielőtt pontot tennének életük végére.
    Előnyök:

  • minden 4. szinten kap egy Védekező fordulat (defensive spin) és egy Támadó fordulat (offensive spin) képességet
  • Védekező fordulat: 24 sec időtartamra AC csökken 1/szint értékkel, így minimum -10 érhető el
  • Támadó fordulat: 24 időtartamra kap +2 to hit, +2 dmg tulajdonságokat és +1 támadást,valamint minden sikeres támadása esetén maximumot sebez. Nem alkalmazható Gyorsítás (haste), vagy Megnövel gyorsítás (improved haste) varázslatokkal.
  • a kettős fegyverhasználat képzettségre 3 pontot rakhat
    Hátrányok:
  • a tan (lore) értéke fele a "normálisnak"
  • a zsebmetszés képességén lévő érték fele a "normálisnak"
  • a Bárd dal (bard song) képessége nem erősödik szintlépéskor

    Jester:
    A bárdok ezen fajtái előszeretettel gúnyolják, csúfolják ellenfeleiket, ezzel összezavarva, hibákra kényszerítve őket. Azonban ne essünk a külsőségek csapdájába, hogy őrülteknek tekintjük őket, hiszen minden pillanatban halálosak lehetnek...
    Előnyök:

  • dalai nem segítik szövetségeseit, azonban 30 lábnyi körben összezavarhatja ellenfeleit, ha azok nem dobják meg +4-el a mágia elleni mentődobásukat körönként
    Hátrányok:
  • nincs

    Skald:
    Az északi vidékek bárdjai rendkívüli erővel és harci képzettségekkel rendelkeznek. Dalaik hős csaták történeteit és az igaz bátorságot mesélik el, ezzel bátorítva társaikat a harcban.
    Előnyök:

  • minden fegyverre kap +1 to hit és +1 dmg tulajdonságot
  • dalainak hatása szövetségeseire a szintjei szerint változik: 1-14: +2 to hit, +2 dmg és AC 2-vel csökken, 15-19.: +4 to hit, +4 dmg és AC 4-gyel csökken, valamnt immunisak a félelemre (fear), 20.+: +4 to hit, +4 dmg és AC 4-gyel csökken, valamint immunisak a félelemre, kábításra (stun) és a összezavarodásra (confusion)
    Hátrányok:
  • zsebmetszés képességének hatékonysága a negyede a "normális" értéknek

    Baldur's Gate II: DruidaDruida:A druidák a természet és a neutralitás útját járják. Különleges képességeik lehetővé teszik, hogy megóvják szeretett növényeiket és állataikat, valamint, hogy fentartsák az egyensúlyt a világban.

    Totemic druid:
    Ezek a druidák az állatokhoz állnak a legközelebb, lelkük szinte azonos. Ennek segítségével állatok szellemét képesek segítségül hívni céljaik megvalósítására.
    Előnyök:

  • minden 5. szinten kap egy Lélek (spirit) képességet, mellyel véletlenszerűen a következő állatfajok lelkét képes megidézni: medve, farkas, oroszlán, kígyó
    Hátrányok:
  • nem képes alakváltásra (shapeshift)

    Shapeshifter:
    Ezeket a druidákat tulajdonképpen nem is nevezhetjük alakváltóknak, hiszen számos alakban képesek létezi, így konkrét formájuk nem is létezik. Fejlődésük során szándékosan megfertőzik magukat lichantrópiával, majd hosszantartó képzés után sikerül felülkerekedni ezen az átkon. Mindezek után akaratlagosan képesek vérfarkassá változni.
    Előnyök:

  • minden 2. szinten kap egy Vérfarkassá változás képességet, melyet naponta egyszer alkalmazhat
  • 13. szint után képes naponta egyszer hatalmasabb vérfarkassá (greater werewolf) változni
    Hátrányok:
  • más alakváltásokat nem ismer
  • nem viselhet semmiféle páncélt

    Avenger:
    A druida renden belüli szűkebb szekta tagjai, akik a természet meggyalázói ellen lépnek fel hatalmukkal. Számos olyan különleges tulajdonsággal rendelkeznek, melyekkel átlagos druidatársaik nem.
    Előnyök:

  • képes különleges alakokat ölteni: Kardpók (sword spider), fiatal Wyvern,valamint Tűzszalamandra
  • kap 6 varázslói varázslatot, melyeket a 6. szintig folyamatosan szerez meg: 1.: Krómgömb (chromatic orb), 2.: Háló (web), 3.: Villámcsapás (lightning bolt), 4.: Megnövelt láthatatlanság (improved invisibility), 5.: Káosz (chaos), 6.: Lánc-villám (chain lightning) :)))
    Hátrányok:
  • bőrpáncélnál (leather armor) nem viselhet erősebb vértezetet
  • karaktergenerálásnál -2 ponot kap erőre és állóképességre

    Baldur's Gate II: HarcosFighter:Talán ez a legismertebb és az egyik legnépszerűbb kaszt az AD&D-ben. Mindenkinek van valamilyen elképzelése arról, hogyan is néz ki egy legyőzhetetlen, hatalmas harcos (, ha más nem, akkor egy BFG-s, szivaros pofa, furcsa, kékesen vibráló skinnel és zászlóval a hátán :-)
    Nos, a jelen esetben a harcos egy bajnok, katona, kardforgató gyilkológép, aki csak akkor éli túl a megpróbáltatásokat, ha a legmagasabb fokon műveli a fegyverek használatának mesterségét. Ez azonban nem lenne elég, mivel még a legnagyobb tudás is kevés a megfelelő taktika alkalmazása nélkül. Ezt soha ne felejtsétek el...

    Berserker:
    Ők azok a harcosok, akik talán a legjobban hasonlítanak a barbárok vad népéhez. A harcban képesek a leg állatiasabb ösztöneiket is előhozni, hogy elpusztítsák az ellenfelüket. Mindezek mellett jelentős pszichikai hatást is kiváltanak, mely gyakran már önmagában is az ellenfél megfutamodását okozza. A törpék között egyszerűen csak harci tombolóknak (battlerager) hívják őket. Hmm, ismerős... :)
    Előnyök:

  • minden 4. szinten kap egy "enrage" képességet, melyet használva (60 sec) +2 to hit, +2 dmg, -2 AC -t kap és immunis a bűvölésre (charm), visszatartó (hold), valamint a félelem (fear), labirintus (maze), bebörtönzés (imprisonment), kábítás (stun) és alvás (sleep) varázslatokra, ezenkívül kap +15 HP-t, amit elveszít, amint kikerül ebből az önkívületi állapotból, még akkor is, ha ez halált okoz!!!
    Hátrányok:
  • a tomboló állapot után szédült lesz, ami -2 to hit, -2 dmg és +2 AC-vel jár
  • nem specializálódhat távolható fegyverekre

    Wizard Slayer
    Ezek a harcosok arra specializálódtak, hogy kiirtsák a varázshasználók minden formáját. Amint látjuk, valóban elég hatékonyak tudnak lenni.
    Előnyök:

  • minden sikeres találatkor +10% a varázslathasználónak, hogy elrontja a következő varázslatainak bármelyikét. Ez kumultatív, azaz össze kell adni a 10%-okat.
  • 1% mágikus védelem szintenként
    Hárányok:
  • nem használhatnak mágikus tárgyakat a fegyverek és a páncélok kivételével

    Kensai:
    Ez az harcos osztály úgyis ismert, mint "Sword Saint" (rövidítve SS :-) és olyan harcosokból állnak, akik képesek egyé válni a kardjukkal. Gyorsak és halálosak.
    Előnyök:

  • minden 3. szinten kap +1 to hit és +1 dmg tulajdonságot
  • AC-je 2-vel alacsonyabb, mint egy normál karakternek
  • minden 4. szinten kap -1-et a támadási faktorához
  • minden 4. szinten kap 1 kai képességet, ennek használatakor minden találatával maximumot sebez
    Hátrányok:
  • nem használhat íjat és számszeríjat (missile weapon)
  • nem viselhet páncélt
  • nem viselhet kesztyűt és csuklóvédőt

    Monk:A monkok azok közé a harcosok közé tartoznak, akik jobban kedvelik a pusztakezes harcot, mint a fegyverek használatát. Ezért a páncélokat kényelmetlenül szűkösnek tartják és nem is használják. A sok-sok gyakorlás azonban megteszi a hatását, mivel olyan mesterien tudnak kitérni a különböző fegyverek elől, hogy páncélokra nincs is szükségük. Bár a varázslás hagyományos útját nem ismerik, azonban mesterien hasznosítják belső energiáikat a "ki" módszer segítségével. A legismertebb tulajdonságuk, hogy képesek kábító ütést mérni ellenfelükre.
    Előnyös tulajdonságok:

  • képes 1 pusztakezes ütésre körönként, melyhez 1/2 ütést kap minden 3. szinten
  • tapasztalai szintének növekedtével ökleinek sebzése a következők szerint változik:
    lvl 1-2: 1-6
    lvl 3-5: 1-8
    lvl 6-8: 1-10
    lvl 9-11: 1-12
    lvl 12-14: 1-12
    lvl 15-17: 1-20
    lvl 18+: 1-20
  • az AC értéke 9-ről indul és minden 2. szinten csökken 1-gyel
  • minden 4. szinten kap +1/nap Stunning blow (kábító csapás) tulajdonságot
  • minden 3. szinten kap -1 AC-t nyíl-támadás ellen (Deflect missile ability)
  • +2-t kap varázslat elleni mentődobásnál
  • - lvl 5: immunis minden fertőzésre (diease) és nem lehet lassítani (slow), vagy gyorsítani (haste)
  • lvl 7: ismeri a Lay on Hands varázslatot, mely 2 HP-t gyógyít szintenként
  • lvl 8: -1 módosító a sebességfaktorához
  • lvl 9: +1 minden típusú mentődobáshoz, immunis a bájolásra (charm), ökle +1-es fegyvernek számít
  • lvl 9: , +2-es lvl 12-től és +3-as lvl 15-től
  • lvl 11: immunis a mérgekre
  • lvl 12: -1 módosító a sebességfaktorához, ökle +2-es fegyvernek számít
  • lvl 13: Quivering palm varázslat, melynél találat esetén az ellenfél sikertelen mentődobás esetén meghal
  • lvl 14: kap 3%/lvl mágikus rezisztanciát (azaz 42%-al kezd ezen a szinten)
  • lvl 15: ökle +3-es fegyvernek számít
  • lvl 20: immunis a nem mágikus fegyverekre
    Hátrányos tulajdonságok:
  • nem viselhet páncélt
  • csak a tolvaj osztálynak megfelelő fegyvereket használhat (kivéve kétkezes fegyverek)
    Ezek a képességek igazán különlegessé teszik ezt a karakterosztályt. Számomra is csábító volt a dolog, mivel nem kell mindig jobbnál jobb páncélok és fegyverek után kutatni, a karakter szépen erősödik minden szintlépéssel. Szóval érdekes, határozottan érdekes...

    Baldur's Gate II: LovagPaladin:Lovagok. Hit, becsület, erény és persze önfeláldozás. Talán ezekkel a szavakkal jellemezhetjük leginkább ezeket a nemes harcosokat, akik mindig a jó oldalán harcolnak. Magasabb szinten (lvl 9.) képesek papi varázslatok alkalmazására, melyek száma ugyan nem nagy, de gyógyító képességük így is figyelemre méltó lehet. De lássuk, hogy milyen lovagi irányzatok közül választhatunk.

    Cavalier:
    A klasszikus lovagtípus. Talán minden festő ilyen képet festene, ha a lovag szó kerül szóba. Olyan gonosz teremtmények ellen specializálódtak, mint a démonok és a sárkányok. Ha valaki sárkányt akar ölni, akkor egy ilyen karakter nagyon jól tud teljesíteni a kritikus pillanatokban.
    Előnyök:

  • minden sárkány és démoni szörny ellen kap +3 to hit és +3 dmg-t
  • képes naponta egy Félelem eltávolítás (remove fear) varázslatra
  • immunis a félelem varázslatokra és sohasem futamodik meg harcban
  • immunis a mérgekre
  • +20% védettség tűz ellen
  • +20% védettség sav ellen
    Hátrányok:
  • nem használhat távolra ható fegyvereket

    Inquisitor:
    Az inkvizítorok arra tették fel az életüket, hogy megszabadítsátok a világot sötét mágia gyakorlóitól. Ezért istenük különleges képességekkel ruházta fel őket.
    Előnyök:

  • minden 4. szinten kap 1 Varázslat eltávolítása (dispel magic) képességet, melyet naponta egyszer használhat. Ezt a képességet nagyon gyorsan (speed factor 1) és az aktuális szintje kétszeresének megfelelő erősséggel használhatja
  • minden 4. szinten kap egy Igaz látás (true sight) varázslatot
  • immunis a Visszatartás (hold) és Bűvölés (charm) varázslatokra
    Hátrányok:
  • nem használhatja a Lay on hands gyógyítás képességet
  • nem használhat papi varázslatokat
  • nem használhat Élőhalott elűzése (turn undead) képességet

    Undead hunter
    Az élőhalottak és más, nem természetes teremtmények gyilkolására szakosodott harcosokról van szó. Ennek megfelelően immunisak ezen teremtmények szörnyű képességeire.
    Előnyök:

  • élőhalottak ellen +3 to hit és +3 dmg-t kapnak
  • immunis a Visszatartás (hold) képességekre/varázslatokra
  • immunis a szintszívásra (level drain)
    Hátrányok:
  • nem használhatja a Lay on hands gyógyítás képességet

    Baldur's Gate II: PapPriest:A papok egy adott hit terjesztői, egy istent szolgálnak és az ő akaratát szent célnak tekintik. Képesek varázsolni, de ezek teljesen eltérőek a mágusok varázslataitól, hiszen hatalmukat istenüktől kapják. Egyaránt védelmezők és gyógyítók. Azonban balgaság lenne azt hinni, hogy erejük a védekezésben ki is merül. Ha gonosz fenyeget, egy pap rendelkezik a megfelelő módszerekkel, hogy hatékonyan tudjon fellépni ellenük. Ugyanez igaz, természetesen, a gonosz istenek követőire is, csak éppen a jó ellenében.

    Priest of Talos:
    Talos a lázadás, a pusztítás és a vihar istene. A filozófiájuk egyszerű, vagy megbékélsz a Viharúrral, vagy az egész terület elpusztul az isten kegyetlen csapásai alatt...
    Előnyök:

  • minden 5. szinten kap egy Villámcsapás (lightning bolt) képességet, melyet naponta egyszer alkalmazhat
  • minden 10. sziten kap egy Viharpajzs (storm shield) képességet, melynek hatására a pap védetté válik villám, tűz, jég és normál nyilvessző támadások ellen, 6 sec/ lvl időtartamra
    Hátrányok:
  • nincs

    Priest of Helm:
    A figyelők és a védelmezők semleges istenének követői. Gyakran az otthontalanok és ártatlanok védelmezői.
    Előnyök:

  • minden 5. szinten kap egy Igaz látás (true sight) képességet, melyet naponta egyszer alkalmazhat
  • minden 10. szinten kap egy Kereső kard (seeking sword) képességet, melynek hatására egy +4-es kard jelenik meg a kezében, melynek sebzése 2-8, körönként 3-szor támad, de +4 sebzést nem kap. Ezt a kardot le nem teheti a kezéből, varázsolni sem tud, míg tart a varázslat, ez pedig 1 round/ lvl
    Hátrányok:
  • nincs

    Priest of Lathander:
    Lathander a megújulás, a termelékenység és az újjáteremtés istene. A Birodalmak egész területén ünnepelt isten. Pajai szintén nagyon népszerűek rendkívüli, gyógyításban egyedülálló tudásuk miatt.
    Előnyök:

  • minden 5. szinten kap egy Élőhalott visszatartása (hold undead) képességet, melyet naponta egyszer alkalmazhat
  • minden 10. szinten kap egy Lathander bőkezűsége (boon of Lathander) képességet, melynek hatására a pap +1 to hit, +1 dmg-vel gyarapszik, minden mentődobására +1-et kap, körönként +1-et támad és immunis a szintszívásra. A varázslat időtartama 6 sec/ lvl
    Hátrányok:
  • nincs

    Baldur's Gate II: KószaRanger:A kószák a harcosok és az erdőlakók furcsa keveréke. Képzettek a fegyverek forgatásában, de ugyanakkor ismerik az erdők, a természet rejtelmeit is. Gyakran szegődnek vezetőnek és védelmezőnek azok számára, akik éppen az ő kedvenc területükön haladnak keresztül. Alapvető tulajdonságuk az erő és az a bölcsesség, mellyel a természet és a teljes élet útján haladhatnak.

    Archer
    Az íjászoknak hihetetlen érzékük van az íjak használatához. Szinte bármilyen lövést képesek leadni, legyen az bármilyen nehéz is. De mindehhez a fegyverosztályok egyéb területein bizony áldozatokra van szükségük.
    Előnyök:

  • minden 3. szinten +1 to hit és +1 dmg tulajdonságot kap íjra és számszeríjra
  • minden 4. szinten kap egy irányzott lövés (called shot) képességet, mely a következőképpen hat az íjász szintjétől függően a célponton: 4.: -1 THAC0, 8.: -1 mágia elleni védettség, 12.: -1 STR, 16.: +2 dmg
    Hátrányok:
  • közelharci fegyvereket csak ismerheti (proficiency), de sohasem specializálódhat
  • nem viselhet fémből készült páncélt

    Stalker:
    A cserkészők, mint hírszerzők működnek nagy előszeretettel. Nekik nem probléma a rejtőzködés városi és természeti környezetben sem. Mivel észrevétlenül tudnak bárkit megközelíteni, ezért halálos ellenfelek. Előszeretettel alkalmazzák a hátulról történő, meglepetésszerű támadást.
    Előnyök:

  • +20% a lopakodi képességéhez (stealth)
  • képes hátbatámadásra, ezek sebzésmódosítói a következő: lvl 1-8.: x1, lvl 9-16.: x2, lvl 17.+: x3
  • 12. szinten képes a következő varázslatokra: Gyorsítás (haste), Védelem normál nyílvesszőktől (protection form normal missiles) és Kisebb varázslat elnyelése (minor spell deflection)
    Hátrányok:
  • nem viselhet a kivert bőrpáncélnál (studded leather armor) erősebb vértet

    Beast Master:
    Kifejezetten a vadont, az állatokat kedvelő vándorok. Természetes adotságuk révén korlátozottan bár, de képesek az állatokkal kommunikálni. Így nem csoda, hogy szorult helyzetekben is állat-barátaikhoz fordulnak segítségért.
    Előnyök:

  • +15% lopakodási képesség (stealth)
  • a következőket képes varázsolni: lvl 8.: druida Állathívás I. (animal summoning) varázslat, lvl 10.: Állathívás II., lvl 12.: Állathívás III.
    Hátrányok.:
  • nem használhat fémből készült fegyvereket

    Baldur's Gate II: MágusSorcerer:A sorcerer a varázslathasználók csoportjához tartozik. Azt tartják róluk, hogy erőteljes lények vére csörgedezik ereikben, egyes legendák szerint az istenek leszármazottaik ők, vagy emberfomában élő sárkányok... Bárhogy is legyen, az tény, hogy tudásuk inkább belső ösztön, mint tudatos gondolkodás eredménye. Noha kevesebb varázslatot ismernek és lassaban is varázsolnak, mint a mágusok, azonban mindezt gyakrabban tehetik meg. Nincs szükségük a varázslat jó előre történő kiválasztására és hosszú ürák tanulására. A mágia művászetében nem specializálódhatnak. Mindezeken kívül a mágusokhoz teljesen hasonló elvek szerint élnek. Elsődleges tulajdonáguk a magas intelligencia érték.
    Előnyök:

  • nincs szükségük varázslatok tanulására: szintlépéskor kedvük szerint kiválasztják varázslataikat

    Baldur's Gate II: TolvajThief:Tolvajok. Bármilyen fajhoz is tartozzanak, hihetetlen ügyességgel rendelkeznek. Más értékeinek eltulajdonítása nem okoz lelki problémát számukra, ezenkívül rendkívüli hatékonysággal képesek csapdákat felismerni és eltávolítani. Ha pedig egy tolvaj a hátad mögé lopódzik, akkor gyorsan búcsút mondasz ennek az árnyékvilágnak...

    Assassin:
    A finom, már-már művészi ölés mesterei, akik feltűnés nélkül, szépen csendben dolgoznak. A célpont csak egyszer ismeri fel bennük a végzetet, de akkor már késő.
    Előnyök:

  • minden 4. szinten egyel növekszik azon képessége, mellyel naponta egyszer képes fegyverét méreggel bevonni. A méreg hatására, sikeres találat esetén 1 sebzést szenved el a megtámadott másodpercenként, 24 sec keresztül (azonban első 6 sec alatt csak 3 dmg-t). Sikeres mentődobás felezi a sebzést.
  • +1 to hit és +1 dmg
    Hátrányok:
  • 15%-ot tud csak szétosztani képességeire szintlépéskor

    Bounty hunter
    Embervadászok. Megfelelő vérdíj ellenében bárkit, bármikor, bárhol megtalálnak, legyen az köztiszteletben álló polgár, avagy a helyi tolvajcéh jól örzött vezére. Csak a pénz számít. Mesterségük elengedhetetlen tartozéka a csapdaálíltás mestersége.
    Előnyök:

  • +15% csapdaállításra
  • speciális csapdákat képes állítani, melyek erőssége a következők szerint függ a szintjétől (természetesen csak sikertelen mentődobás esetén sebeznek): 1-10: a csapda a sebzésen túl lassítja az áldozatot, 11-15.: a csapda fogva tartja a belelépőt, 16-20.: a csapda Otiluke rugalmas gömbjét varázsolja az áldozat köré, 21.+: csapda hatása megegyezik a Maze varázslat hatásával
    Hátrányok:
  • csupán 20%-ot tud elosztani tolvaj képességei között szintlépéskor

    Swashbuckler:
    Részben akrobata, részben kardforgató, de jelentős agyi kapacitással is rendelkezik. :)
    Előnyök.

  • +1 AC
  • minden 5. szinten kap +1 AC-t
  • minden 5. szinten kap +1 to hit tulajdonságot
  • bármilyen, a tolvaj kaszt által megengedett fegyverre képes specializálódni
  • a kettős fegyverhasználat képzettségre 3 pontot is áldozhat
    Hátrányok:
  • nincs hátbatámadás esetén sebzés-szorzója

    Ennyi lett volna röviden a karakterekről. Természetesen ezek a tulajdonságok megtalálhatók a játékban is, a karaktergenerálás fejzetnél.

    Baldur's Gate II: SárkányEllenfelek:A programban több fajta ellenféllel találkozhatunk, mint az első részben. Ez már önmagában is elismerést válthat ki. De ha figyelembe vesszük a magas szintű, unikális szörnyeket is, pl. sárkány, beholder, óriások, lich, djinn, vámpír, stb., akkor sejthetjük, hogy nem fogunk unatkozni. Egy fajon belül is rendkívüli változatosságot mutat a játék, melyeket nagyon jól kombináltak össze, azaz gyakori a közelharcos ellenfelek mellett a varázslathasználó és a távolható fegyvereket használó egyed is. Ezért minden harcban van kihívás, mely a fajok változatossága miatt azzal is nehezedik, hogy meg kell találnunk a megfelelő taktikát is az eredményes fellépéshez.

    XP szerzés:A legtöbb szerepjáték alapú játéknak az a baja, hogy csak egy módon szerezhetünk tapasztalati pontokat, fejlődhetünk tovább. Ez pedig a szerencsétlen szörnyek tömeges gyilkolása. Már az első rész is szakított ezzel a rossz szokással, de most még finomabbra sikeredett a dolog. Pl. csapdák semlegesítésekor, zárak kinyitásakor is kapunk XP-t, valamint egyes párbeszédek kimenetele is nagyban befolyásolja kapott pontjaink számát. Tehát az is jól szórakozhat, aki nem különösebben kedveli az állandó vérontást és inkább a kalandelemeket favorizálja.

    Képi és audio élmények:Ez minden program sikerének egyik sarkallatos pontja. Nos, a BG2 esetében egy új etalonnal van dolgunk, mert ennyire részletekbe menő háttereket még nem láttam eddigi pályafutásom során. A karakterek és szörnyek, NPC-k kidolgozása is nagyon jó. De ezügyben nem is kell tovább mesélnem, megteszik helyettem a screenshotok is. Külön feldobják a grafikai élményt a hardware-gyorsított effektek, melyek elsősorban a varázslatokat teszik annyira csodálatossá, mint ahogy azt el is várjuk.
    A hangulat természetesen nem teljes a megfelelő hanghatások nélkül. A zene ismét fantörpikus és szorosan követi a cselekményt, így pl. harc közben mindig kicsit emelkedik a vérnyomásunk még akkor is, ha csak hat goblint ütünk le :)) A sorozatra oly jellemző EAX itt is bejátszik, tehát hangkártyánk igyekszik élethűen visszaadni azokat a hatásokat, amik az adott környezetű helyen képződnek. Természetesen hangképző ketyerénknek rendelkeznie kell az EAX ficsőrrel! Egyedül az nem tetszett, hogy a karakterek választható hangajinak száma elég kevés, így nem lehet teljesen a nagyon-nagyon sok választható karakterfajtának megfelelő hangot használnunk.
    Tegyük fére a már megszokott 640x480-as felbontást és vegyünk egy nagyobb monitort is :) Minderre azért lehet szükség, mert a program gond nélkül támogatja a 800x600-as felbontást. Ezen felül egy kapcsoló átállítása után (mivel a továbbiakért nem vállal felelősséget a készítő) akár 1600x1200-ig növelhetjük a felbontást. Természetesen ezen a felbontáson már annyira aprók a karakterek, hogy még 17"-es monitoron is nehéz kivenni ki kicsoda.

    Hardware követelmények:A minimum specifikáció a következő:
    Pentium II 233, 32 MB RAM, 800 MB lemezterület, 4X CD-ROM, 4 MB VGA DirectX támogatással, Win95/98, DirectX 7.0
    Tehát nem egy hiper gép kell hozzá (persze, ha mindezek igazak :-). Természetesen itt is ajánlott a minél erősebb proci és videokártyesz. A játékot egy Celeron 450, TNT, 128 Megz RAM-on kezdtem és 800x600-as felbontásban, teljes grafikai beállításokkal sem volt semmi probléma. Minden nagyszerűen működött. DE! és itt jön a szokásos de :), erősen ajánlatos a legújabb driver-eket beszerezni VGA kártyánkhoz, különben kellemetlen effekteket mutat program. Tehát, ha valakinek néha "szemetel" a kurzor, az nyugodtan gondolhat elsőre a meghajtóprogramra.

    Ami nagyon tetszett (eddig :-)

  • az NPC-k személyiségei, melyek nagyszerűek és kellően mélyek, talán ezért is van belőlük kevesebb, mint a BG1-ben.
  • a Fekete Pók, aki Kitthix névre hallgat és alapállapotban egy kis faragott figura. De napjában egyszer előhívhatjuk és akkor szövetségesként harcol mellettünk (5 percig). Remélem, ismerős ez a helyzet mindenkinek :) Nagyon aranyos ötlet...
  • a tárgyak kidolgozottsága és változatüssága, ötletessége, még egy átlagosnak mondható +1-es fegyvernek is külön története van, ami akár az első részhez is kapcsolódhat
  • a szerteágazó történet és rengeteg küldetés
  • a monk karakterem :)))
  • a párbeszédek, melyek nagyon jól el vannak találva és sajátos humort képviselnek
  • Drizzt és Bruenor, illetve, amit ők jelentenek: a Forgotten Realms legendáit
  • töltés közbeni kis tanácsok, melyek nagyon hasznosak is
  • a rejtett tárgyak, melyek darabjait összeszedve és megjavítva meglehetősen erős cuccokat kapunk
  • a Lilarcor nevű kard, amivel akár beszélgethetünk is :)
  • Eddig ezek tetszettek a legjobban, ez persze nem jelenti azt, hogy a maradék ötezer mozzanat nem lenne jó. Ez egy ilyen kis személyes dolog volt :))

    Konklúzió:Jó? Az. Különleges? Az. Csodálatos? Tökéletesen az. Amit eddig láttam a programból, az az RPG-s programok csúcsa. Soha ennél rosszabbat ne lássunk és akkor mindenki egy életre meg lesz elégedve a számítógépes szerepjáték-programokkal :)A Bioware/ Black Isle napjaink kétségkívül legtehetségesebb fejlesztője, amit számos más program is bizonyít. De a Baldur's Gate 2-vel most feltették az eddigi munkájukra a koronát. Ez a legjobb alkotásuk és kész. RPG jarongóknak kötelező darab, a többieknek pedig azután ajánlom, hogy végigkalandozták az első részt, mert véleményem szerint az mindenképpen szükség van ahhoz, hogy teljes egészében élvezhessük eme magas szintű alkotást.

     




    Baldur's Gate II: Shadows of Amn
    Fejlesztő: Black Isle Studios Forgalmazó: Interplay Kategória: rpg
    Értékelés  grafika: 93%  hangok: 92%  kezelhetőség: 91%  játékélmény: 91%

    92




     34 darab kép
    Black Isle Studios 
    Interplay 
    Baldur's Gate II website